Egy rossz nap

Na, ma péntek van. És ma volt életem egyik legrosszabb napja. Dávid, Vivi, Atrúr, Marci, Csabi... Na, de inkább leírom mi történt.
Még ideges voltam Dávid miatt, ezért a második szünetben meg is kerestem. Ott állt a barátaival és Vivivel az ajtó mellett.
  - Khm, Dávid, beszélhetünk?
  - Öö, mit akarsz? - kérdezte Dávid.
  - Dorina, ne szadizd a a barátomat! - szólt közbe Vivi is.
  - Csak beszélni szeretnék vele. Gyere! - utasítottam, mert már a látványától is kikészültem.
Arrébb sétáltunk.
  - Idefigyelj! Miért vagy még a húgom batárja?
  - Semmi közöd hozzá.
  - Dávid - sziszegtem a fogaim közt. - Ha most nem takarodsz vissza, és mondod el neki, hogy vége, itt helyben tekerem ki a nyakad!
  - Nem teszem ki. Szeretem - húzta fel az orrát. Majdnem bemostam neki. Mi az, h szereti? Dehogy!
  - Te ne szívass már engem! - üvöltöttem rá. Erre már Vivi odajött.
  - Hagyd már békén, Dorcsi!
  - Nem! Dávid, mond el neki! Mond el neki, mit mondtál focin!
  - Vivi, a nővéred nem tudom miről beszél - fordult Dávid a húgomhoz. - Megfenyegetett, hogy hazudjam azt, hogy csak le akarlak fektetni - hazudta. Én meg eltátottam a számat.
  - Mi a franc?! Nem! Ez igaz! - tiltakoztam.
  - Dorina, fejezd már be! - kiáltott rám Vivi. - Elegem van belőled. Hagyj minket békén! - Ezzel megragadta a barátja karját, és visszacipelte az ajtó mellé.
Azt hittem, ott helyben felrobbanok. Maja nyugtatott le.
  - Jól vagy?
  - Nem! - mordultam rá. - Bocsi. Csak... - És elmeséltem neki. Ő meg a hatalmas szemével bólogatott. Közben Artúr is odajött, és neki is meséltem.
  - Hát... - kezdte Artúr, mikor befejeztem. - Részben igazad van.
  - Részben? Miért csak részben?
  - Hát, nekem sem tetszene, ha beleszólnál a kapcsolatomba. Ez Vivi élete.
  - De hát... Nem engedhetem, hogy összefeküdjenek! - Kezdetem megint dühös lenni.
  - Hát én nem toom - csavarta Maja az egyik hajtincsét. - Sztem Dorcsinak van igaza...
És, hát, Artúrral ezért vesztem össze. Hogy nem kéne beleszólnom, a húgom nem hülye, majd rájön, blabla. És tök rosszulesett, h ellenem volt. Ráadásul Marci is odajött, akivel, össze voltam veszve. Persze, ő is Artúr mellé állt.
  - Jó, persze! Állj csak mellé! - dühöngtem. - De lehetne önálló gondolatod is!
  - Mi? Nekem van! Csak én is úgy gondolom, hogy hagynod kéne a húgodat - védte magát.
  - Ja, hogyne - morogtam.
Végül, vele is veszekedni kezdetem, de a végén már nem Viviről.
  - De mi bajod van? - kérdezte dühösen Marci. - Nem csináltam semmit, tök normális voltam, te meg, hogy beszéltél velem!
  - Veled nem volt semmi bajom! Csak rossz kedvem volt!
  - Ja, persze! Amíg nem jött Eve... Várjunk csak! Te neked Evelinnel van bajod!
  - Igen! - böktem ki hirtelen. Basszus! Nem akartam elmondani. - Vagyis... izé.
  - Haha! - mutatott rám. - És vele mi bajod?
  - Hagyj már békén! Csak nem tetszik, ennyi!
  - És miért sírtál a bátyámnak?
  - Mivan? - sipítottam. Hogy az a...! Elmondta neki!
  - A bátyám mikor hazajött aznap, mikor összevesztünk, elmondta, hogy sírtál. Hogy miattam sírtál.
  - Nem miattad! Csak... rosszul voltam - védekeztem, de nem tudtam már, hogy kimászni belőle.
  - Aha, oké - intett, és lelépett. Én meg ott álltam, és néztem, hogy mi van.
  - Várj már! - kiáltottam utána.
  - Mi van? - fordult meg.
  - Bocs!
  - Aha, jó. - És tovább ment. Egész nap nem tudtam vele beszélni. Ahogy Artúrral sem. A csudába!
Iskola után Vivi bezárkózott a szobájába, én meg tébláboltam a házban. Rosszul éreztem magam Vivi, Marci és Artúr miatt. Csak sétáltam, és rájuk gondoltam. Közben anyu hazajött, és elmondta, h többet nem kell mennie az iskolájába tanítani (nem tudom írtam-e már), mert holnap már bezárják. Meg sem értettem, csak bólintottam. Utána Csabi hívott.
  - Szia!
  - Szia - motyogtam, és felbaktattam a szobámba.
  - Mi az, rossz kedvű vagy?
  - Aha - Lefeküdtem az ágyamra.
  - Hú, hallom. Mi történt?
  - Semmi!- csattantam fel.
  - Bocsi. - Hallottam a hangján, h rosszul esett neki.
  - Ne, te neked bocsi. Csak... szarul vagyok - sóhajtottam.
  - Ja, értem. Biztos nem akarod elmondani mi történt?
  - Csabi... Hagyjuk jó? Elegem van!
  - Nyugi!
  - Nem, nem tudok! Miért faggatsz? Mond már, mit akarsz hallani? Szar napom van, ennyi nem elég? Nincs kedvem elmesélni.
  - Ne haragudj már, hogy meg mertem kérdezni a barátnőmet, hogy miért van rossz kedve!
  - Nem, én csak... - kezdetem volna, de lerakta. Na, jó. A mai napból is elegem van!