Csabi

Miután hazaértünk, és kibékültem Vivivel, felhívtam Csabit. Nem igazán volt jókedvében. Vagy csak velem nem volt valami kedves.
  - Öm, szia - szóltam a telefonba, mikor felvette.
  - Szia.
  - Figyelj, ne haragudj! Nem akartam bunkó lenni. Mindenkivel összevesztem az iskolában, sok rossz jegyet kaptam, és nem voltam fényes kedvemben.
  - Átjössz? - kérdezni ő. Megkönnyebbültem
  - Persze, mindjárt megyek.
  - Várlak.
Leraktuk, gyorsan lefirkantottam valamit házi gyanánt, és mentem is.
  - Hova mész? - látott meg anyu az ajtóban.
  - Csabihoz. Kibékültünk.
  - Örülök. De kész a házi? Tanultál?
  - A házim igen, tanulni meg utána tanulok. Nem leszek sokáig - ígértem meg.
  - Jó, de max.. egy óra. Utána nyomás haza! Elég rosszak a jegyeid - mondta anyu, és megpuszilt.
  - Rendben, itthon leszek időben - bólintottam, és már mentem is.
Nem lakik messze, két rövidebb utca, utána be kell fordulni, és a második ház. Becsöngettem.
  - Szia - nyitott ajtót Csabi, és adott egy puszit.
  - Szia. Egyedül vagy?
  - Nem apu már itthon van. De bent van a dolgozószobában.
Bementünk a szobájába, és leültünk.
  - Mit kérsz szülinapodra? - kérdezte hirtelen.
  - Ó. Öm, nem tudom. A lényeg, hogy benne legyél - mosolyogtam rá.
  - Oké, majd kitalálom.
Végül abban az egy órában videókat néztünk, beszélgettünk és hülyültünk. Nem tudom, régen is ezt csináltuk, de most más volt. Mindegy, hogy járunk és együtt vagyunk, de mintha valami... mondjuk egy szakadék lenne köztünk. Régebben sokat veszekedtünk, a legtöbb hülyeség volt. de mostanában nem igazán. Aztán jön ez, ez a kis piti ügy, és egy nagy foltot hagy. Lehet szünetet kéne tartani? Vagy végleg szakítani? Ezek a gondolatok durrantak az agyamba, miközben vele voltam. Ő az első fiúm, akivel február 14-én, pont Valentin-napon jöttem össze. Szóval lassan egy éve.

A beszélgetés

  - Marci - nyögtem.
Nem akartam megszólalni, mégis megtettem.Ő meg rögtön megértette, és gyorsan ellépett.
  - Bocs, csak...
  - Nem, nincs... semmi baj. - Nyeltem egyet.
Nem szólva semmit, elindultunk. Miért nem engedtem, hogy megcsókoljon? Hiszen én is azt akartam! Nem, nem akarhattam azt! Csabi...
Mire az iskolához értünk, tisztára megőrültem. De végül megráztam a fejem, és próbáltam elfelejteni. A szemét, az illatát, a majdnem-csókot...
  - Jó reggelt! - köszöntem a portásnak.
Marcival besétáltunk a terembe, és leültünk. És most tényleg a helyemre, ugyanis az elmúlt napokban a terem bal sarkában kaptam helyet. Artúrék úgy néztek rám, mintha, nem is tudom, az űrből érkeztem volna.
  - Khm... izé - makogtam, és Marcira néztem. Bólintott - Én tényleg nagyon sajnálom! Igazából, már nem is tudom, mi történt. Csak a húgomra akartam vigyázni. És nem tetszett, ahogy gondolod - fakadtam ki Artúrnak. - Tudod milyen rossz az látni, hogy kihasználják? Hallani azt, hogy csak le akarják fektetni? Én... csak nem akarom, hogy rossz dolgok történjenek vele, és ahelyett, hogy segítenél, az ellenkezőjét fújod, és veszekedni kezdesz velem! - És csönd.
Még azok is elhallgattak, akiknek, tulajdon képen, nem is szóltam-az egész osztály. Artúr ezzel mit sem törődve megszólalt.
  - Igazából... nekem kéne bocsánatot kérnem. Igazad volt. Egyrészt nem kéne beleszólnom, másrészt meg a nővére vagy, és vigyáznod kell rá. Én is sajnálom - sóhajtott fel.
Elmosolyodtam, és Majára néztem.
  - És azt is sajnálom, hogy kiabáltam. Pedig csak megpróbáltál felvidítani. Ne haragudj!
  - Ne haragszom! - állt fel, hogy megöleljen. Viszonoztam az ölelést.
Na, tehát így történt, h töri óra előtt, a napindítón kibékültem két emberrel. De kettő még hátra volt.
  Marcival a majdnem-csók után nem igazán beszéltem. és a dologról sem beszéltem senkinek, még Majának sem. De ez ebéd után nem foglalkoztatott, az viszont annál inkább, h beszéljek Vivivel. És meglepetésemre sikerült, mert együtt mentünk haza.
  - Hogyhogy... velem jössz haza, és nem mész sehova?
  - Kicsit... izé, összevesztünk Dáviddal.
  - Miért? - Kicsit sajnáltam, de azért örültem neki-hátha szakítanak.
  - Hát... nem akarok átmenni hozzá szombaton. Azt mondta, hogy egyedül leszünk nála. Meg, hogy... izé. Meglepetése van - mondta halkan.
  - Figyelj, Vivi. Nem akarok prédikálni, meg semmi. De egyet tudnod kell:le akar fektetni.
  - Azt hiszem, ezt már tudtam.
  - Hogy érted, hogy azt hiszed?
  - Hát, gondoltam rá. Miért akarna kettesben maradni velem?
 - Igazad van. Csak kérlek, vigyázz vele!
Bólintott.
  - Te, Dorcsi. Ti már... lefeküdtetek Csabival?
  - Öö... - lepődtem meg. - Nem. És még jó ideig nem is tervezem.
  - Szerintem szakítok vele.
  - Tényleg? - lepődtem meg még jobban. - Jól átgondoltad?
  - Eddig nem te voltál az, aki szét akart szedni minket? - mosolyodott el halványan.
  - De, csak nem szeretném, ha utána rosszul éreznéd magad.
  - nem fogom. Ígérem - ölelt át. És elhittem neki.