Gyorsan felkaptam a pólóm és a nadrágom.
- Jó, nézhetsz.
Megfordult.
- Bocs, tényleg. Azt hittem, már kész vagy.
- Semmi baj, oké - ráztam meg a fejem, miközben felkaptam a táskám, és együtt kimentünk az öltözőből.
- Amúgy jól áll rajtad a rózsaszín...
Céklavörös lettem.
- Héé! - csaptam a karjára. - Csak egy másodpercig láttál, szóval nem láthattál túl sokat.
- Mindent láttam - jelentette ki, mire még egyet ütöttem a vállára.
A többi nem fontos. Viszont az igen, h pontosan két hete volt, hogy szóltam Dávidnak. Miért is? JA, hogy nem fektetheti le a húgomat, és szakítson vele. De ő még mindig nem tette meg. Nem akartam Vivinek szólni, mert azt hinné, hazudok. És így is történt. Ma beszéltem vele.
- Vivi, bemehetek? - kopogtam be az ajtaján.
- Ahhha.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Mi akarsz? - tért a lényegre. Az ágyán éppen a telefonját nyomkodta, és közben a töri könyvén feküdt.
- Kedves vagy. Csak beszélni szeretnék veled, ööö... Dávidról.
- Mi van vele? - Még csak fel sem nézett.
- Szóval... hallottam ezt-azt még focin.
- Aha.
- Vivien, mond csak, figyelsz egyáltalán?
- Nem vagyok Vivien! - kapta fel a fejét. Utálja, ha a teljes nevét mondjuk.
- Akkor figyelj! Dávid csak... lefeküdni akar veled - mondtam ki nehezen.
- Mi van? - Felült az ágyán. - Ezt most azért akarod elhitetni velem, mert nem akarod, hogy járjak valakivel, igaz? Csak szólok, nem fog bejönni!
- Nem! Én igazat mondok. Dávid azt mondta az egyik fiúnak, hogy nem akar egy ilyen pisissel járni, csak le akar fektet...
- Dorina! Nem akarom ezt hallgatni! - szakított félbe, és felállt az ágyról. - Ne adj be nekem meséket! Nem vagyok hülye,
- Ajj, nem hazudok! Nem akar veled járni! Csak szégyenli, hogy szűz!
- Na, jó! Most húzzál ki a szobámból! Isten hozott, lábad vigyen!
- Vivi... - próbálkoztam még.
- Nem - rázta meg a fejét. - Menj ki, de most azonnal.
És kimentem. Nem tudtam már mit tenni vele. De Dáviddal még igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése