Csabival meg mi van???

Hétvége van. Megint. Csabi meg nem válaszol az sms-eimre. Vagyisss. Nem válaszolt. Most meg bombáz velük. Úristen. már 11 küldött hirtelen. 13. 16!!! Csupa "szeretlek" , "sajnálom, hogy olyan voltam" , "Ugye nem haragszol??" . Most meg hív. Pillanat...
Nem értem.  Tíz percen beszélt, majd megkérdezte, hogy vagyok, mi van a suliban, valamint közölte, h nagyonnnn szeret. És mindjárt itt van. Mármint nálunk. Mi történt vele? Én ezt nem értem!!! Hupsz. Itt van, itt áll a kapuban! És van nála valami. Mennem kell. Pill...
Egy plüssmacit kaptam. És nem, szerintem nem ciki, mert immmmádom a plüssöket. Olyan puhák és szőrösek. Ráadásul szívecskéset kaptam. Meg egy hossssszú csókot. Meg  még egyet. Aztán pár "szeretlek, ugye tudod?" kérdést. Végül még egy (most már tényleg csak egyet! :D ) csókot, és egy szeretlek-et. Azta! Csabival történt valami, vagy csak tényleg sajnálja, és megváltozott. Foggalmam sincsen, de gondolkoznom kell, és muszáj megtárgyalnom a dolgot Majával, úgyhogy hívom.
U. í. : Bocs, h ilyen rövideket írok, de hát... Nem tehetek róla, képtelen vagyok még egy percet írni, úgyhogy pusszancs! ;)

Dávid

Ma tök  korán keltem, mert Csabi járt a fejemben. Rám csukta az ajtót! És fura volt. Mindegy, korán keltem, karikákkal a szemem alatt. Mint akinek bevertek. Pff.
Vivivel indultam iskolába, aki arról hadovált, h millllyen helyes az a fiúúú. Én meg megkérdeztem, hogy kiről van szó. Vivi elvörösödött.
  - Mi? Miről beszélsz?
  - A helyes fiúról. Az előbb róla áradoztál - világosítottam fel.
  - Milyen helyes fiú? - tetetett csodálkozást.
Sóhajtottam.
  - Nem akarod elmondani?
  - Hááát... Khm. Izé. Dávid - mondta ki gyorsan.
  - Dávid - ízlelgettem. - Osztálytárs?
  - Ja, izé. Aha - hebegte.
  - Hm.
Az út további részében Vivi csendben, piros arccal bámulta a járdát, én meg gondolkoztam, hogy milyen Dávidról lehet szó. Az a csámpás? Vagy az a szemüveges? Vaaaagy... Vagy az a helyes, szőke hajú. Róla lehet szó.
Az első szünetben, mikor kiértünk az udvarra, Marci megkérdezte, mi van Csabival.
  - Őszintén? Nem tudom - ráztam a fejem.
  - Hogyhogy? - nézett fel Artúr.
  - Napokig vártam, nem történt semmi. Tegnap meg átmentem hozzá. És furcsa volt. Rám csapta az ajtót!
  - Mi? Miért?
  - Azt mondta, nem mehetek be, mert az anyukája vendégeket vár. És rám csukta.
  - Tényleg? Ne haragudj! - sajnálkozott Marci.
  - Á - legyintettem. - Szerintem már nem erről van szó. De hagyom őt.
Végül dobtuk a témát, és jókedvűen beszéltünk másról. Közben Marcit néztem, ahogy nevetett. A csoki barna szeme ragyogott, a szája fülig ért. Mi van? Ezt minek írtam le?? Hah, hagyjuk.

Csabi

Hát, őt elég nehéz követni. Van, hogy percenként változik a hangulata, van, h csak a szokásos. De most? Most goromba. Mikor felhívom, mindig leráz. Néha idegesen, de van olyan, amikor kedvesen. Ilyenkor inkább békén hagyom. De van egy érdekes dolog. Mikor megelégeltem a dühöngése okát, átmentem hozzá. Tudtam, vasárnap lévén otthon van, ergó, tudunk beszélni. Háromszor csengettem. Már éppen megint megtettem volna, de végre kinyílt az ajtó. Csabi kócosan, meglepetten, de közben meg zavartan nézett rám.
  - Szia, minden oké? - ráncoltam a szemöldököm.
  - Ja, persze - bólintott.
Vártam, h behívjon, vagy megkérdezze, mi járatban, de ez nem történt meg.
  - Öö - röhögtem el magam kínosan. - Nem engedsz be? Beszélni szeretnék.
  - Ó, most, izé - köhécselt. - Nem lehet.
  - Mi? Miért?
  - Csak, ööö. Anyu vendégeket vár.
  - Tényleg? - lepődtem meg, még jobban. - Ja, akkor oké. Majd később...
  - Ja, később - bólintott, és rám csukta az ajtót. Se szia, se puszi. Semmi. Rám csukta az ajtót! Ledöbbenve álltam ott vagy két percig. Hát, oké.
Igazából, a vacsi utáni napon Artúrék nem hagytak minket békén (mármint engem, Marcival), tudni akarták, mik történtek. Én félig dühösen, félig nevetve meséltem a kérdéseket, amiket Roland tett fel. Visszaemlékezve nem is volt olyan durva. Ha nem lettem volna benne, akkor én is élveztem volna. Volna. De ott ez a szó, szóval mindegy. Marci többször is bocsánatot kért a bátyja miatt, de biztosítottam, h nem haragszom.  Sőt, még nevettünk is rajta.

A vacsora

Egész nap zsörtölődtem. Marciékkal vacsizni? Hú, de jó! Hát, tényleg elég ciki volt.
Mint kiderült, Marci is tudott róla, második szünetben szóba is hozta.
  - Veletek vacsorázunk, ugye? - kérdezte, mikor megálltam a szokott helyünkön, a fa alatt.
  - Öö, aham - motyogtam.
  - Mi? Együtt vacsiztok? - szólt közbe Maja.
  - Ööö. Izé. Aha. De anyu miatt. Ő akarta. - szabadkoztam.
  - Minek? - kérdezett bele Artúr is.
  - Mert Marciék most költöztek ide. Szomszédok lettünk.
  - Télleg? - mosolygott Maja.
  - Aha - bólintott Marci.
És innentől kezdve, minden szünetben ott maradt velünk. Mármint Marci. Eléggé feszengtem, ami engem is meglepett. De ez mellékes. Mikor vége lett az óráknak, Marcival mentem haza. Vivi nem velünk jött, neki csak öt órája volt, nekünk meg hat. Csendben sétáltunk egymás mellett.
  - Öm, azt hiszem, Csabi is jönne - néztem fel a telómból. Ugyanis Csabival sms-eztem éppen, és megemlítettem neki a vacsora dolgot.
  . Csabi? - ráncolta a szemöldökét Marci.
  - A barátom.
  - Ja, jó. Nem gond.
Aha. Akkor még nem volt gond. Később szerintem már igen.
A kapuban elköszöntünk egymástól, mondván, egy óra múlva találkozunk. Mikor bementem a házba, anyu kiabált nekem.
  - Szívem, te vagy az? Gyere már, segíts!
Ezért ledobtam a táskám, és odamentem anyunak segíteni. Adta az instrukciókat, én meg megcsináltam. Fél óra múlva felküldött, h megcsináljam a házim. Így is tettem. Mikor már csak egy mondatott kellett írnom, megjött Csabi.
  - Szia - jött oda hozzám, és megpuszilta a homlokom.
  - Szia, pillanat.
  - Oké - ült le az ágyamra.
Végül kész lettem, és pár perc elteltével anyu nyitott be, mert megjöttek Marciék.
  - Megyek - sóhajtottam.
Lent Marci, a terhes (nem is tudtam, csak nagy a hasa) anyukája, és gondolom Marci bátyja ácsorgott.
  - Sziasztok! - köszöntem.
  - Helló - intett Csabi, mikor könyökkel meglöktem.
  - Sziasztok! - jött oda hozzánk Marci anyukája. - Vártam, hogy megismerjelek. Marci szerint kedves lány vagy. Biztos így van. Margit vagyok.
  - Ó, én Dorina. Ő a barátom - mutattam Csabira -, Csabi.
  . Örvendek - fürkészte Csabi Marcit. Jaj, ne! Ez a féltékeny nézése. Ezekre gondoltam akkor.
  - Én is - mosolygott Margit. - Ő pedig - mutatott a másik fiúra - Roland, a nagyobbik fiam.
  - Szia - intett nekem, és a vakítóan zöld szemével, fél mosollyal az arcán nézett végig rajtam. De mikor észrevette, h Csabi eléggé gorombán méregeti, röhögve a vörös hajába túrt.
  - Na, üljünk asztalhoz! - szólt anyu. Az úgy történt, h Csabi még véletlenül sem engedte, hogy Marci, vagy Roland mellé üljek, így Margit és közé kerültem. Mellette Vivi, apu, anyu, Roland és Marci. Az evés a felnőtteknek nevetősen, nekünk, gyerekeknek kínosan telt. Hol az egyikük mesélt cikis dolgokat, hol a másik. Ha nem meséltek, akkor kérdezősködtek. Azt utálom legjobban, mikor Csabi és az én kapcsolatomat szadizzák. Mert itt is az történt, csakhogy nem felnőtt kérdezősködött, hanem Roland. Cikis, nem cikis dolgokat kérdezett, és úgy láttam, élvezi. Csabit meg idegesítette. Én meg nem értettem mi van. És hogy mi lesz. Roland addig idegesítette Csabit, aki végül megelégelte, és felállt az asztaltól.
  - Elnézést, de én befejeztem. Dorina, kikísérsz?
  - Persze - álltam fel. - Mindjárt jövök.
Kikísértem Csabit, aki dühös volt.
  - Nem hiszem el! Dorina, ugye nem mész vissza?
  - Ott lakom - ráncoltam a szemöldököm.
  - Tudod, hogy értem.
  - Csak féltékeny vagy. És ez cuki - öleltem át, majd elköszöntünk.
Visszamentem a házba, ahol már pakoltak az asztalról. Roland és Marci éppen beszélgettek, így odamentem.
  - Ez muszáj volt? - kérdeztem Rolandot.
  - Mi? - vigyorgott.
  - Minek hoztál fel ilyen kínos témákat?
  - Kínos? Csak kíváncsi voltam.
  - Annyira csak nem, hogy azt kérdezd, megcsalt-e. Vagy, hogy lefeküdtünk-e már! - morogtam.
  - Miért, igen? - vonta fel a szemöldökét.
  - Nincs közöd hozzá!
  - Szóval igen - vette le a következtetést.
  - Nem! - hőköltem vissza. Mert tényleg nem.
  - Valóban?
  - Tényleg nem - sóhajtottam. - De amúgy meg semmi közöd hozzá. Hogy lehetsz ilyen tolakodó?
  - Marci azt nem mondta, hogy ilyen goromba is tudsz lenni - röhögött fel.
  - Bocsi Roli miatt - húzott félre Marci. - Kicsit zizi.
  - Hallottam! - röhögött Roland.
  - Semmi baj - mosolyodtam el. - Csak Csabit kell kiengesztelnem.
  - Aha - morogta, majd visszament a bátyjához. Most meg mi van?

Iskolában-első nap 2.

Na, akkor folytatom. :)
Szégyenlősen hátrafordultam, és kérdőn néztem Artúrra, aki Marcival beszélgetett.
  - Mi az? - kérdezte egy idő után. Mármint Artúr.
  - Öö, izé. Honnan ismered? - mutattam Marcira.
  - Ő is kosárra jár.
  - Ó, ja - bólintottam, és visszafordultam.
Maja zavartan méregetett, majd hadarni kezdett egy zenéről. Aha, csak nem nagyon tudtam miről beszél. Őszintén most sem.
A nap jól telt, meleg volt, szünetekben Majával és Artúrral beszélgettünk, órákon Rita oktatott ki minket. A nap végén mindenki hazaballagott. Majával megdumáltuk, h majd beszélünk facebook-on.
Vivivel baktattam haza, csendben. Éppen nyitottam a kaput, mikor mit látok?! A másik oldalon, Marci lép be a kapun. Mi van? A szomszédunk lett, vagy mi van? És akkor bevillant. Hát persze. anyu mesélte, h meghívta holnapra az új szomszédokat vacsorára. Ajj már! Még mindig nem értem mi bajom van, de valamiért nem tetszik. Marcit várjuk vacsorára? Még mindig ezen dühöngök.

Iskolában-első nap

Elég ramatyul keltem, a hajam összevissza állt, és az éjjeli sms-ezés (Csabival) miatt nehezen nyitottam ki a szemem. Ráadásul leöntöttem a húgom, és magamat is kakaóval, aztán elcsúsztam a fürdőben. Na, szóval jó volt a reggelem.
Anyu vitt minket suliba, a nagy meleg és az ünneplők miatt. Mikor kirakott minket, elhadarta, h jól viselkedjünk, blablabla. Vivinek többet beszélt, mert ugye, ő kilencedikes, nem tudja a járást. (:D) Anyu megkért, hogy mondjam el neki, mit hogy kell, meg ilyenek.
  - Szóval... - kezdtem magyarázni Vivinek, aki unottan bólogatott. Míg beértünk hadarva beszéltem hozzá, miközben páran odaköszöntek nekünk. Vagyis nekem. Mindegy.
Vivi bement a termébe, így én is beléptem az enyémbe.
  - Sziasztok!
  - Szia - köszöntek vissza páran. Mosolyogva leültem, aztán Maja rögtön a nyakamba borult.
  - Szijjja!
  - Szia - motyogtam a vállába.
  - Úú, képzeld - kezdte mesélni a tegnap este látott filmjét. Érdeklődve hallgattam, mikor valaki hátulról megcsikizett.
  - Ááá! - ugrottam fel, és szembe találtam magam Artúrral. Huncut mosollyal nézett, miközben még a szinte villogó zöld szeme is nevetett.
  - Jó reggelt!
  - Áá! - ugrottam a nyakába. Igaz, szinte egész nyáron láttam, de az utolsó héten a szüleivel és a két húgával elment nyaralni.
Csengetésig beszélgettünk, aztán Rita, az ofőnk (nem fogok nénizni meg bácsizni) belépett a terembe, és megkért, hogy kettesével álljunk be. A beállás az ajtó elé nem igazán úgy sikerült, ahogy az ofő gondolta, de mindegy. Megvártuk, h bemondják az osztályunkat, és be is robogtunk a tesiterembe. Az előadás uncsii volt, mint mindig. Ezek után vissza a termünkbe, h Rita megtartsa a három osztályfőnöki órát. Mikor mi bementünk és leültünk,  az ofő megállt az ajtóban.
  - Gyerekek! Van valaki, akit be szeretnék mutatni. Kérlek, figyeljetek! - szólt ránk, mire végre csend lett. - Na. Gyere! - intett az ajtónak. Vagyis aki kint állt.
Egy fiú jött be a terembe, ünneplőben, szőkés hajjal, és csoki barna szemekkel. A gyomrom megremegett, és pislogás nélkül meredtem az idegenre.
  - Ő itt Boksa Marcell - lépett Rita ezek szerint Marci mellé. - Az előző iskolájából azért jött el, mert elköltöztek. Fogadjátok szeretettel!
  - Hali! - köszöntek neki a többiek.
  - Helló! - intett Marci.
  - Ülj le valahova. - mutatott az ülőhelyekre Rita. Marci leült mögénk, Artúr mellé.
  - Na, akkor... - kezdte az ofő.
Egész órán furán néztem magam elé. Ki ez? Ki ez a fiú? Mi van? Ezek az értelmes kérdések vonatoztak a fejemben, mikor Maja megrángatott.
  - Föld hívja Dorinát!
  - Itt vagyok! Mi van?
  - Kicsöngettek. Mi van veled?
  - Semmi - néztem rá zavartan.
Na, de mennem kell, anyu kiabál a vacsora miatt. Majd folytatom. ;)

Iskolakezdés előtt

Holnap suli. Hm. Örülök, mert jó osztályom van, bár, Majával és Artúrral taliztam a szünetben. :) Na, de most az a kérdés, h ki az a Maja. Ő a legjobb barátnőm, vagyis az én LB-m. Artúr is az LB-m, csak ő fiú. :D Róluk ennyi. A szünetem érdekesebb: voltam a Balatonon, két hetet, voltam vidámparkban, moziban, strandon, és a legtöbb programomban benne voltak Majáék. Természetesen. Sokszor unatkoztam, de akkor vagy neteztem, vagy felhívtam Maját, és dumcsiztunk. A húgommal (igen, van egy húgom), Vivivel nem mindig tudok kommunikálni, ugyanis vagy a könyveit bújja, vagy a facén lóg, vagy a harmadik lehetőség: áthívja a barátnőit, és a szobájában sikoltoznak. Ami elég idegesítő, de ha meg merek szólalni, bevágja a durcát. Na, mindegy. Visszatérek inkább a holnapra, meg a sulira. Már minden be van vásárolva, talán több minden is, mint kéne (igen, anyu kicsit túlreagálja, h iskolába megyünk), de az mellékes. Az osztálytársaimmal tartottam a kapcsolatot, virtuálisan. Mert csak a Facebook-on beszéltünk. :D Na, de mivel Csabi, a barátom rám csörgött, h mindjárt átjön, mennem kell készülődni. Csak nem várhatom kócos hajjal, kopott nadrágban, és elnyúlt pólóban! Szóval, holnap jelentkezem. :)

Ismerkedés:P

Kovács Dorina vagyok, tizenöt éves. Most megyek tizedikbe, aminek örülök. Jaj, nem vagyok stréber, csak szeretem az osztálytársaimat, és jó, mert végre nem mi vagyunk a legkisebbek. Kezdetnek még elmondom, hogy nem, nincs helyes fiú az iskolában, és nem , nem járok Artúrral, mert már van barátom. Igen, Csabi a barátom. Na, most, hogy ezeket tisztáztuk, vége az ismerkedésnek, a további jó szórakozást!