Foci után

Én mivel be voltam  fizetve ebédre, mentem is enni, ahogy az osztályból majdnem mindenki. Szóval a lényeg az, hogy Maja, Artúr és Marci is jött. 

  - Gyümölcsleves! Fúj! - fintorgott a barátnőm, miközben sorban álltunk. 

  - Én szeretem - vontam vállat. 

  - Én is - bólintott a társaság két fiútagja. Mondjuk, ez nem igazán lényeges dolog, de ez mindegy. 

Mikor megkaptuk a kajánkat, leültünk az ötszemélyes asztalokhoz, és enni kezdtünk.

  - Szerintetek rossz lett a mai dogám, ha csak hármat tudtam? Egy biztos jó lett... - tűnődött Maja. - Vagy nem?

  - Hát, ha az ötből három tuti jó lett, akkor az hármas - magyaráztam neki. - De jó lenne, ha legalább kettes lenne.

  - Nem toom - vont vállat, majd tovább evett. Oké.

  - Szíjjasztok! - lépett az asztal mellé egy vöröses-barnás hajú lány. Az arca szépnek is mondható lehetne (most jön a ha), ha nem lenne rajta, úgy öt tonna smink. Egyáltalán ez ki?

  - Szia - ráncoltam a szemöldököm. - Eltévedtél?

  - Mi? Nem - rázta meg a fejét. 

  - Szia! - nézett fel Marci. - Ő Evelin. 

  - De nyugodtan mondhatjátok, hogy Lin. Vagy Eve - mosolygott a lány. Vagyis Evelin.

  - Gyere, ülj le! - invitálta Marci.

  - Mi? Várj - rázta meg a fejem. - De konkrétan ki ez?

  - A barátnőm.

Na, és ott megállt a kezemben a villa. Van Marcinak barátnője? Mióta? Miért? Egyáltalán miért érdekel ez? ???

  - Ja - motyogtam. - Jó - turkáltam a rizsemben.

  - Na, gyere - húzta ki a barbi babának a széket Marci.

Ezek után nem tudom miért, de nem volt jó kedvem. Nem is nagyon szólaltam meg, csak hallgattam, ahogy faggatják Evelint a többiek.

  - Hányadikos vagy?

  - Tizedikes, évfolyam társak vagyunk. Tavaly is ide jártam.

  - Hány éves vagy?

  - Tizenhat.

Ésatöbbi, ésatöbbi. Csak nekem nem tetszik a lány? Vagy én vagyok ilyen? Érdekes.

  - Jól vagy? - bökdösött meg Artúr, mikor Marci és a cicababája elment. 

  - Aham, miért?

  - Mert olyan... csöndes vagy. És nem sokszor van ilyen.

  - Most azt akarod mondani, hogy sokat beszélek? - vontam fel a szemöldököm.

  - Ja, azt - biccentett nevetve.

  - Héé! - csaptam meg a karját. 

  - Most mi van? Tényleg túl sokat beszélsz. Csak mondod, mondod és mondod a magadét, akkor is, ha ez senkit nem érdekel - világosított fel. Na, kösz.

  - Ez kedves - mosolyodtam el.

  - Na, de látom, hogy van valami bajod.

  - Mi? Ki? Rosszul vagy? - kapcsolt Maja.

  - Mi, nem dehogy! Jól vagyok.

  - Miért nem szóltál semmit? Tök jó fej Marci barátnője.

  - Ja. Egy plázacica. Egy vinnyogó sminkdoboz - tűnődtem el. 

  - Ezért vagy szomi? Nem kedveled?

  - Nem igazán jön be.

  - Jó, és mentem, anyám írt - nyomkodta a telefonját Artúr, majd felállt. - Sziasztok. Holnap.

  - Szia - köszöntünk vissza.

Foci

Na, van valami, amit még meg sem említettem. Szeretek focizni. Jó, tudom, nem nagy dolog, de ebben jó is vagyok. És, h bebizonyítsam, elmondom, mi volt tesiórán.
Hatodik óra volt testnevelés (az utolsó), és kimentünk az udvaron lévő pályára focizni. A tanár (Láma Sándor) elosztott minket, és a lényeg az, hogy Artúrral és Majával voltam együtt. Mondjuk az utóbbi nem sokat tud a fociról, nem is igazán szereti, de ez mellékes.
  Szóval, mint írtam, azt mondják, jó vagyok benne, tudok is minden szabályt, stb. Nálunk Márk volt a kapus, a másik csapatban meg Marci. Mikor elkezdődött, kicsit bénáztam, mert rég játszottam, de végül belejöttem. Cseleztem, elrúgtam-berúgtam a labdát, kivédtem. Aztán már csak fél perc volt a játékból, és egyenlő állásunk volt, nem bírtam tovább nézni, ahogy szegény Maja küszködik Henrikkel, aki tök jó belőle, így odafutottam. Finoman félretoltam a barátnőmet, és Henrikre koncentráltam. Már vitte volna el a labdát, de kicseleztem, sarkon fordultam a gömbbel együtt, és vittem. Vittem az ellenség kapujához, ahol Marci állt, aki irrrtó jó, láttam is. Egy tizedmásodpercre megálltam Marci előtt, és aztán lőttem. Éééés igen!!! Bement! Marci éppen hogy hozzá ért, de kivédeni nem tudta. Megszólalt a síp, amely azt jelezte, vége a meccsnek.
  - Wááááá! - ugrott a nyakamba Maja. - Wii, ügyi voltál.
  - Köszi - vigyorodtam el.
  - Hé! - emelte fel a kezét Artúr, egy pacsiért, amibe természetesen beleütöttem.
  - Huh! - lihegett Marci. - Te tényleg tudsz játszani.
  - Hát - emeltem fel az állam viccesen -, köszönöm.
Tehát, ez volt tesiórán. Utána meg mindenki, aki be volt fizetve, ment az ebédlőbe enni.

Vivi furcsa viselkedése

Elég érdekes vacsora volt a mai. Ugyanis Vivi előállt egy kérdéssel. Anyu éppen leült, mi meg szedni kezdtük a krumplipürét.
  - Anya, nem lenne baj, ha azt mondanám, hogy járok valakivel? - tette fel a kérdést Vivi.
Anyunak kiesett a kezéből a villa.
  - Hogyan?
  - Baj lenne?
  - Hát, öö - köhécselt anyu. - Még kicsinek tartalak a kapcsolatokhoz.
  - De már három hónapja 15 vagyok! És mindegy is. Van barátom - húzta fel az orrát a húgom.
  - Mii? - kerekedett el apu szeme.
  - Ki? - fordultam én is felé.
  - Dávid.
  - Dávid? Az a szőke osztálytársad, ugye? Aki tetszett?
  - Igen - vigyorodott el.
  - Mióta? - szólt közbe anyu.
  - Tegnap óta.
  - Miért nem tudok róla? Egyáltalán... Nem túl korai?
  - Anyuu! Dorcsi is 15 volt mikor járni kezdett Dáviddal!
  - De te... más eset vagy. Olyan kicsinek tűnsz! - görbült le anyu szája. - És már csak te vagy a kicsi lányunk. Vagyis voltál, mert neked is csak Dávid lesz, vagy ki. Dorinával is ez volt.
  - Mi? Tényleg? - lepődtem meg. Észre sem vettem...
  - Igen - értett egye apu. - Elhanyagolsz minket. Minden idődet Csabival töltöd.
  - Hahó - intett Vivi. - Nem Dorcsiról van most szó, hanem rólam. Na! Van barátom, vagyis már nem vagyok kislány. Köszönöm a vacsorát - állt fel az asztaltól.
  - Kész vagy?
  - Igen.
Anyuék szomorúan nézek utána, ahogy felmegy a lépcsőn. Sóhajtottam. Valami nem volt rendben a húgommal. Máskor mindig olyan  szégyenlős, csendes lány volt. Nem lenne ilyen... határozott.
   - Beszélek vele - álltam fel én is. A szüleim csak bólintottak.
Felbaktattam  lépcsőn, és megálltam a húgom ajtaja előtt.
   - Vivi! - kopogtam be.
   - Mi van? - hallottam a hangját.
  - Talán bejöhetek?
  - Nem. Beszélgetek - jött a válasz. Mit sem érdekelve engem a hisztije, bementem.
  - Tedd le a telefont.
  - Hagyj már! - nyafogott. - Beszélgetek. Menj ki!
  - Tedd le - mondtam, de végül kikaptam a kezéből, és leraktam helyette.
  - Hééé!
  - Mi van veled? Olyan más vagy. Mi történt.
   - Ha azt hiszed, elkezdek ömlengeni, hogy milyen cuki barátom van, és, hogy hogy jöttünk össze, hülye vagy.
  - Ne beszélj így velem - szóltam rá nyugodtan. - Csak azt kérdeztem, hogy mi történt veled.
  - Semmi közöd hozzá. És ha megbocsátasz, a barátommal folytatnám a beszélgetést - nyújtotta ki a kezét a mobiljáért.
  - Nem - adtam neki vissza -, nem bocsátok meg. - Ezzel kimentem a szobából.