Dávid

Ma tök  korán keltem, mert Csabi járt a fejemben. Rám csukta az ajtót! És fura volt. Mindegy, korán keltem, karikákkal a szemem alatt. Mint akinek bevertek. Pff.
Vivivel indultam iskolába, aki arról hadovált, h millllyen helyes az a fiúúú. Én meg megkérdeztem, hogy kiről van szó. Vivi elvörösödött.
  - Mi? Miről beszélsz?
  - A helyes fiúról. Az előbb róla áradoztál - világosítottam fel.
  - Milyen helyes fiú? - tetetett csodálkozást.
Sóhajtottam.
  - Nem akarod elmondani?
  - Hááát... Khm. Izé. Dávid - mondta ki gyorsan.
  - Dávid - ízlelgettem. - Osztálytárs?
  - Ja, izé. Aha - hebegte.
  - Hm.
Az út további részében Vivi csendben, piros arccal bámulta a járdát, én meg gondolkoztam, hogy milyen Dávidról lehet szó. Az a csámpás? Vagy az a szemüveges? Vaaaagy... Vagy az a helyes, szőke hajú. Róla lehet szó.
Az első szünetben, mikor kiértünk az udvarra, Marci megkérdezte, mi van Csabival.
  - Őszintén? Nem tudom - ráztam a fejem.
  - Hogyhogy? - nézett fel Artúr.
  - Napokig vártam, nem történt semmi. Tegnap meg átmentem hozzá. És furcsa volt. Rám csapta az ajtót!
  - Mi? Miért?
  - Azt mondta, nem mehetek be, mert az anyukája vendégeket vár. És rám csukta.
  - Tényleg? Ne haragudj! - sajnálkozott Marci.
  - Á - legyintettem. - Szerintem már nem erről van szó. De hagyom őt.
Végül dobtuk a témát, és jókedvűen beszéltünk másról. Közben Marcit néztem, ahogy nevetett. A csoki barna szeme ragyogott, a szája fülig ért. Mi van? Ezt minek írtam le?? Hah, hagyjuk.