Na, van valami, amit még meg sem említettem. Szeretek focizni. Jó, tudom, nem nagy dolog, de ebben jó is vagyok. És, h bebizonyítsam, elmondom, mi volt tesiórán.
Hatodik óra volt testnevelés (az utolsó), és kimentünk az udvaron lévő pályára focizni. A tanár (Láma Sándor) elosztott minket, és a lényeg az, hogy Artúrral és Majával voltam együtt. Mondjuk az utóbbi nem sokat tud a fociról, nem is igazán szereti, de ez mellékes.
Szóval, mint írtam, azt mondják, jó vagyok benne, tudok is minden szabályt, stb. Nálunk Márk volt a kapus, a másik csapatban meg Marci. Mikor elkezdődött, kicsit bénáztam, mert rég játszottam, de végül belejöttem. Cseleztem, elrúgtam-berúgtam a labdát, kivédtem. Aztán már csak fél perc volt a játékból, és egyenlő állásunk volt, nem bírtam tovább nézni, ahogy szegény Maja küszködik Henrikkel, aki tök jó belőle, így odafutottam. Finoman félretoltam a barátnőmet, és Henrikre koncentráltam. Már vitte volna el a labdát, de kicseleztem, sarkon fordultam a gömbbel együtt, és vittem. Vittem az ellenség kapujához, ahol Marci állt, aki irrrtó jó, láttam is. Egy tizedmásodpercre megálltam Marci előtt, és aztán lőttem. Éééés igen!!! Bement! Marci éppen hogy hozzá ért, de kivédeni nem tudta. Megszólalt a síp, amely azt jelezte, vége a meccsnek.
- Wááááá! - ugrott a nyakamba Maja. - Wii, ügyi voltál.
- Köszi - vigyorodtam el.
- Hé! - emelte fel a kezét Artúr, egy pacsiért, amibe természetesen beleütöttem.
- Huh! - lihegett Marci. - Te tényleg tudsz játszani.
- Hát - emeltem fel az állam viccesen -, köszönöm.
Tehát, ez volt tesiórán. Utána meg mindenki, aki be volt fizetve, ment az ebédlőbe enni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése