Csabi

Miután hazaértünk, és kibékültem Vivivel, felhívtam Csabit. Nem igazán volt jókedvében. Vagy csak velem nem volt valami kedves.
  - Öm, szia - szóltam a telefonba, mikor felvette.
  - Szia.
  - Figyelj, ne haragudj! Nem akartam bunkó lenni. Mindenkivel összevesztem az iskolában, sok rossz jegyet kaptam, és nem voltam fényes kedvemben.
  - Átjössz? - kérdezni ő. Megkönnyebbültem
  - Persze, mindjárt megyek.
  - Várlak.
Leraktuk, gyorsan lefirkantottam valamit házi gyanánt, és mentem is.
  - Hova mész? - látott meg anyu az ajtóban.
  - Csabihoz. Kibékültünk.
  - Örülök. De kész a házi? Tanultál?
  - A házim igen, tanulni meg utána tanulok. Nem leszek sokáig - ígértem meg.
  - Jó, de max.. egy óra. Utána nyomás haza! Elég rosszak a jegyeid - mondta anyu, és megpuszilt.
  - Rendben, itthon leszek időben - bólintottam, és már mentem is.
Nem lakik messze, két rövidebb utca, utána be kell fordulni, és a második ház. Becsöngettem.
  - Szia - nyitott ajtót Csabi, és adott egy puszit.
  - Szia. Egyedül vagy?
  - Nem apu már itthon van. De bent van a dolgozószobában.
Bementünk a szobájába, és leültünk.
  - Mit kérsz szülinapodra? - kérdezte hirtelen.
  - Ó. Öm, nem tudom. A lényeg, hogy benne legyél - mosolyogtam rá.
  - Oké, majd kitalálom.
Végül abban az egy órában videókat néztünk, beszélgettünk és hülyültünk. Nem tudom, régen is ezt csináltuk, de most más volt. Mindegy, hogy járunk és együtt vagyunk, de mintha valami... mondjuk egy szakadék lenne köztünk. Régebben sokat veszekedtünk, a legtöbb hülyeség volt. de mostanában nem igazán. Aztán jön ez, ez a kis piti ügy, és egy nagy foltot hagy. Lehet szünetet kéne tartani? Vagy végleg szakítani? Ezek a gondolatok durrantak az agyamba, miközben vele voltam. Ő az első fiúm, akivel február 14-én, pont Valentin-napon jöttem össze. Szóval lassan egy éve.